Minden motorkerékpár márkának megvan a saját vevőköre. Vevőkörön belül is megtalálhatóak a „megszállott” rajongók, akik hosszú éveken át kitartanak egy márka mellet. Évről évre az importőrrel együtt várják az új modelleket, vagy a már bevált típusokon elvégzett változtatásokat. Ezen vásárlók (barátok) megörvendeztetése minden kereskedő célja. Mi lehet a legmaradandóbb ajándék egy enduro vásárlónak egy olyan ajándék ami osztatlan sikert arat? Ez nem más, mint egy offroad túra. Mitől lesz egy túra jó? Kérdezzük meg: Hogy milyet szeretnének? Nem ez így nem megy,  mindenki másképpen képzeli el. Amiben egyetértenek: hogy mi ne legyen benne: Ne legyen aszfalt! Mivel egy igazi enduro motoron szinte alig van lehetőség csomagok elhelyezésére, így a következő amiben egyetértünk: Ne legyen sok csomag. A pótalkatrészeket nem lehet otthon hagyni, ezért a csomagok leredukálása a következőképpen alakult: Kell: szerszámok, alkatrészek. Nem kell: tartalék ruha, kaja, sátor.

   2004.08.15-én reggel 6 órakor indultunk a dorogi GASGAS importőr boltja elől. Az első napi etap: Dorog-Budapest-Szolnok-Határátkelő. Az indulást megelőző megbeszélésekből kitűnt, hogy sokan tartanak az alföldtől: Sík terepen száguldozni? „unalmas lesz”. De mindenki örömére nem így történt. A mély homokban igazi „Dakaros” élmény a motorozás. A gáz vissza engedését el kell felejteni (azonnali szügyig merülést eredményez a homokba) megállni csak a füves dombokon lehet mert onnan nem nagy gond az újra indulás. De nem is a mély homok jelentette az igazi nehézséget, hanem azok a fránya csatornák. Tán valamikor régen egy őrült csatornaásó elszabadult, és össze-vissza csatornázta az alföldet? Minden egyes csatornánál akár több kilométert kell a partján megtenni, hogy biztonságos átkelő helyet találjon az utazó. Az alföldön a „két pont közt a legrövidebb……..” megoldás kivitelezhetetlen.

    Az expedíció etapjai közül az első nap volt a leghosszabb. A Román határtól nem messze a Sebes Körös partján ért utol a napnyugta. Ideális szálláshely. Szép zöld fű, langyos vizű folyó, megszámlálhatatlan csillag az égen, egy négyzetcentiméterre több ezer szúnyog, tuti szállás. Fontos: soha ne hagyd otthon a szúnyogriasztót, és a füldugót, mert ha nem tud hozzád férni, hogy csípjen akkor minimum reggelig muzsikál a füledbe. Ja elfelejtettünk kaját venni, de micsoda szerencse hogy a Feri hátizsákjából a súlycsökkentés ellenére előkerült két kiló házi sonka, és egy szép nagy üveg Jägermeister, nem is olyan rossz ez a szúnyog zene. Reggel: fürdés a Sebes-Körös-ben (ekkor még nem tudtuk, hogy célba érkezésünkig ez lesz az utolsó mosakodási lehetőség). Ha tudjuk akkor többször is megmosakodunk indulás előtt. Elindultunk a határ felé majd rögtön megálltunk az első vendéglátó egység előtt: „mert kávét azt inni kell” a kocsmában mindenki csokoládébarna, a köszönés érdekes formáját hallottuk: a „mennyive megy” helyett itt a „hád menek vele egy kányárt” dívik. A kávé jó volt, a csomagok is megmaradtak hiánytalanul , és egy ígérettel miszerint: majd visszafele megállunk és kipróbálhatják a motorokat, verekedés nélkül elindulhattunk a határ felé. A fenti incidenstől eltekintve meg kell jegyezni, hogy a falusi emberek nagyon kedvesek és segítő készek. Példa: Még a határ előtt megálltunk folyadékpótlásra egy vendéglő előtt, ahol épp az előző esti motoros vendégek madmax köreit próbálták eltüntetni a járdáról. Innen elindulva úgy nyolcvannal, irdatlan huplis földúton tempóztunk, amikor a sorunkat záró két ember hátranézett egy VW Jettát látott a porból előtűnni amint üldözi a csapatot. Persze még több gázt húztak, nehogy már utolérjen egy autó, de a Jetta csak nem maradt le, a kerekei csak néha értek le a talajra de nem adta fel, már villogott is, és sűrűn nyomogatta a dudát. Nincs mese meg kell állni, lehet, hogy elütöttünk egy tyúkot vagy egy napraforgót, mennyi lehet egy tyúk? Mindegy kifizetjük, bocsánatot kérünk és el van intézve. Nem tyúkról van szó, utánunk hozta a vendéglőben felejtett hátizsákot, amiben csapat tagunk mindene benne volt. Segítettünk visszaszerelni a nagy üldözésben elszabadult üléseket, műszerfalat ….stb. a gépkocsiba. Megköszöntük a kedvességét és irány a határ.
   A határátkelést minden bonyodalom nélkül abszolváltuk. Irány: Románia, Erdély, Székelyföld…..húú, de király. Vagyis irány az első benzinkút, olcsó benzin, szendvics, üdítő, arc, és kézmosás…..stb. Ki kell jelenteni: Romániában szeretik a motorosokat !!!! A benzinkúthoz vezető rövid aszfaltos szakaszon az autósok lehúzódtak, előre engedtek, a benzinkútnál a kútvezető nagyember is kijött segített tankolni, egész utunk során ezt az előzékenységet tapasztaltuk, még a hegyekben is. A favágó szaladt az útra döntött fát elvágni csak, hogy minél hamarabb tovább tudjunk menni. Nagyon érdekes, ha utunk során a helyes irányról megerősítést akartunk kérni egy embertől , akkor a megkérdezett lázasan magyarázta , hogy nem jó fele megyünk, mert arra nincs út és különben is, hogy jöhettünk erről mert ott sincs út, Mennyünk le a faluba ott a kereszteződés, és……, de nekünk csak mutassa meg a kezével: Merre Kolozsvár? Nem értették, hogy miért akarunk úgy menni, hogy ne érintsünk műutat, mikor kényelmesen haladhatnánk a „stradan”. A határtól a Király-hágóig itthoni mércével mérve hegy méretű dombok gerincén, vitt az utunk. A több km-es pórkígyóból előcsillanó sisakok látványa ismét a Dakar közvetítéseket jutatta eszembe, de ez nem az Atlasz hegység ez Erdély, itt nincsenek tevék, viszont annál több ló és tehén. A lovak szabadon legeltek sehol egy csikós, sehol egy pásztor, de még falu sincs a láthatáron. Viszont van gyalogos, utunk során többször találkoztunk olyan eldugott helyeken hatalmas megrakott szatyrokat cipelő asszonyokkal akik valahova tartottak, pedig amíg a szem ellát nem volt település, út, pásztorkunyhó, semmi.

   Üdítő változatosság az utakat keresztező patakok kisseb folyók, ezeken, ha megfelelő körültekintéssel sikerül megtalálni a gázlót könnyedén át lehet motorozni mivel a gyors folyás miatt a meder köves és nem iszapos így nem kell félni hogy elássa magát a motor. Az egyedüli nehézség a víz alatt megbúvó nagyobb sziklák amit már csak akkor veszel észre amikor az első kerék nekimegy, azonnal borulsz a vízbe, ha csak nincs ott egy tehén ezekre a kérődzőkre rá lehet támaszkodni és új lendületet véve a partra evickélni, erről Laci tudna mesélni. A folyó átkelések igazán félelmetes eszköze a függő híd . Ezek drótkötélből vannak és képesek egy másfél méteres liftezésre ahogy nyúlnak a motoros súlya alatt, ráadásul olyan keskenyek, hogy nem lehet leszállni a motorról mert nincs hely, ha a motor leáll nem tudod újra indítani a berúgó karral, mert nem fér el a lábad a hídon. Ilyenkor a társaknak át kell tolni a motorost a túlpartra, 40 fok meleg , kabát, sisak, szemüveg, ez igen, ezek tökös csávók. Lassan beértünk a Király hágó hatalmas hegyei közé a GPS 1200 m–es magasságot jelez kezd sötétedni, az erdőben meg pláne sötét van, és jó verseny endurokon a világítás nem száz. Még mindig felfelé megyünk azokon az ösvényeken, ahol a farönköket lovakkal vonszolják a hegyről. Megállunk , kisseb tanakodás, ne menjünk feljebb inkább mennyünk visszább. Úgy fél órával ezelőtt egy szép pisztrángos patakot kereszteztünk irány a patak, fürdés, tábortűz pihenés. Elő állok egy jó ötlettel ahelyett, hogy visszamennénk aludjunk itt fent a fenyők között. Leszavaznak, a medve veszélyre hivatkozva.

   Elindulunk vissza már sötét van, itt fent a sötét erdőbe igazán félelmetes a vissza út. Sűrűn nézegetünk hátra minden bokorban lapulhat egy medve, vagy sakál. Persze medve egy szál-se a sakálokat se látjuk, csak a szagukat érezni a ruhánkon az egész napos motorozás következtében. Visszavergődtünk a hőn áhított patakig ez a GPS szerint 860 m magasan van. Egy pár fenyővel díszített szigetet választottunk pihenőhelyül , a szigetünk, mint reggel kiderült olyan szép , hogy egy festőművészt biztosan munkára bírna. Mint később kiderült van egy kis bibi a szigettel a tehéncsorda pihenőhelyéül szolgál nappal. Ez egy tehenek által elaknásított terület!! Ezt miután a motoros csizmámat levéve, lábamra húztam az erre a célra vásárolt szép fehér kínai tornacipőmet  azonnal megtapasztaltam: lábszár középig merültem az „aknába”. Tapasztalat: a tehén akna nem olyan büdös, mint az egyéb aknák. Nagy szerencse volt hogy nem aludtunk az általam javasolt 1200-as magasságban, ugyanis itt lent is nagyon, nagyon hideg volt, ezt jól példázza a „pizsamám”: motoros nadrág, melegítő nadrág, eső nadrág, póló, pulcsi, motoros dzseki, esőkabát, sisak, kesztyű, hálózsák, valamint fenyőágakból készített alom, ennek ellenére  kockára fagytam reggelig. Viszont nem voltak szúnyogok. Hajnalban az első napsugarak „életmentően melegítettek. Történetünkben szándékosan nem írok időpontokat, mivel utunk során két szakaszra bomlott egy nap: világos és sötét. Ha világos van megyünk, ha sötét van alszunk . Az átdidergett éjszaka után , meglepetten láttuk, hogy a szemközti dombról két pásztor figyeli táborhelyünket. Gondolom jókat röhögcséltek rajtunk, ahogy a tűzrakással próbálkoztunk.

  Az indulást megelőző megbeszéléseken többször megfogadtuk: semmi „jaszkarizás” csak óvatosan hosszú az út oda kell érni, a Román korház igen lehangoló, a kombi Volga mentőkről nem is szólva. Mindezek ellenére Tibi, a „mi Tibink” majd megmutatja a pásztoroknak hogy mit tud. Na ebből a hajnali harmatos füvön egy hüvelykujjtörés lett , de ez csak hazaérkezésünk után a röntgen osztályon derült ki. Irány székelyföld. Élelmiszer beszerzés céljából mindig a falukban található vegyesboltokat részesítettük előnyben ezek mérete az itthon látható kisseb újságosbódék méretével egyezik meg. Ennek ellenére a kiszolgálás nagyon kedves, segítőkész. Például szolgálhatna sok Magyar kereskedőnek. Igaz amelyik boltot meglátogattuk az ottani viszonyokhoz mérten csúcsokat döntött az aznapi forgalma, mindent megvásároltunk, amit lehetett. Szék faluban megdöbbentünk: szép kékre festett házak, a híres széki kalap minden férfi emberen, még a fiatalok is népviseletben jártak, mogorva tekintetűket egy csapásra barátságos mosoly váltotta fel ahogy észrevették, hogy Magyarok vagyunk. Szívesen beszéltek magukról , megtudtam kb. 18.000 Ft-nak megfelelő lei a nyugdíjuk, egy jó zsíros fizetés pedig alig éri el a 40.000 Ft-ot mégis szinte mindenüket megosztanák egy idegennel (velünk). Mondtuk nekik, hogy itt fogunk aludni az erdőben, erre többen felajánlották: reggel jöjjenek vissza, levágjuk a kakast. Ez igen nagy megtiszteltetés arra felé.

  A „defekt istene” könyörtelenül lesújtott. Ahogy az lenni szokott egy embert büntetett többször. Ferinek egy első, majd később egy hátsó defekt. Ismét egy szúnyogos éjszaka következett, amit a vacsorára nyárson sütött székely kolbász fenséges íze tett feledhetetlenné. Hajnali ébredés ismét lenyűgöző látképpel fogadott. A völgyekben mint szétdobált kispárnák, feküdtek a hajnali pára felhők .Reggelizés, csomagolás indulás az utolsó etap következik: a „szokásos terep” pisztrángos patakok, hegyi legelők, a gerinceken húzódó, csodálatos látványt kínáló földutak, érintetlen erdők …..stb. ez leírhatatlan. A természet ontja érzékszerveink felé az új ,és újabb élményt, látnivalót, információt…Túravezetőnk már az induláskor említette, hogy az utolsó nap lesz egy szakasz ami térképen jelölt műúton kell megtenni , de ennek ellenére nem fogunk unatkozni mondta mosolyogva. Hát ez a főút megrázó volt. Húszon egy-két km lehetett de talán a legfárasztóbb szakasznak bizonyult. Aszfalt csak foltonként volt rajta  méteres gödrökkel tűzdelve, csatorna nyílásokkal ( melyeken nincs fedél ) nehezítve, valamint olyan szintkülönbségekkel  amiken simán 1-2 métereseket lehetett repülni. Majd az aszfalt foltok teljesen eltűnve átadták helyüket a szikláknak és termésköveknek. Közben a gyorsfolyású patak „incselkedve” többször keresztezte a „fő utat” munkát adva annak idején a hídépítő mesternek, aki nem állt a helyzet magaslatán. Ugyanis nem fejezte be a hidakat, hol egy méter hol több hiányzott belőle, majd mintha mi sem történt volna folytatódott.
   Ez az út egy közel 2000 m magas hágón vezetett át úticélunkra: Gyergyószentmiklósra . Mi nagyon jót szórakoztunk a „főúton” , de elképzeltem egy holland turistát aki a térkép alapján lakóautójával rátalált a Gyergyó-ba vezető útra :kis fapapucsában ott zokog az erdőben…. 10-15 méteres fenyő törzseket vonszoló traktorokat kerülgetve értük el expedíciónk végcélját. Házigazdánk szíverősítővel várt minket. Az áfonyapálinka, négy napi motorozás után kiütéssel győzött. Fürdés, meleg leves, főtt étel, király. A vacsoránál már azt terveztük, hogy jövőre mikor kéne indulni egy újabb túrára.
 
Lehotay Miklós